Az imposztor-szindróma – vagyis amikor valaki úgy érzi, hogy valójában nem érdemli meg a sikereit – meglepően gyakori jelenség. Az érintettek gyakran attól tartanak, hogy előbb-utóbb „leleplezik” őket, és kiderül: nem is olyan tehetségesek, mint mások gondolják. Pedig objektíven sokszor éppen sikeres, kompetens emberekről van szó.
A pszichológusok szerint az imposztor-szindrómának nincs egyetlen oka, inkább több tényező együtt hozza létre ezt az érzést.
Az egyik legerősebb ezek közül a perfekcionizmus. Azok az emberek, akik irreálisan magas elvárásokat támasztanak magukkal szemben, hajlamosak úgy érezni, hogy ha nem teljesítenek tökéletesen, akkor valójában nem is elég jók. Emiatt a sikereiket gyakran nem saját képességeiknek, hanem szerencsének vagy külső tényezőknek tulajdonítják.
A gyerekkori környezet szintén szerepet játszhat. Ha valaki olyan családban nő fel, ahol nagyon nagy hangsúly van a teljesítményen és az elvárásokon, könnyen kialakulhat benne az érzés, hogy mindig bizonyítania kell. Ez később karrierben vagy tanulmányokban is megjelenhet.
Sok esetben a versengő környezet is erősíti a jelenséget. Új munkahely, elit egyetem vagy nagy teljesítményű csapat esetén az ember könnyen elkezdi magát másokhoz hasonlítani, és úgy érzi, hogy mindenki más kompetensebb nála.
Van egy érdekes pszichológiai mechanizmus is a háttérben: az úgynevezett „siker-körforgás”. Az imposztor-érzéssel küzdő emberek gyakran extra keményen dolgoznak, hogy kompenzálják a belső bizonytalanságukat. Amikor végül sikeresek lesznek, azt nem a képességeiknek tulajdonítják, hanem a túlzott erőfeszítésnek vagy a szerencsének – így az önbizalmuk valójában nem erősödik.
Végül társadalmi tényezők is szerepet játszhatnak. Például ha valaki olyan csoporthoz tartozik, amely egy adott szakmában alulreprezentált (például nők technológiai területen vagy kisebbségek bizonyos szakmákban), könnyebben érezheti úgy, hogy „nem tartozik oda”.
A paradoxon az, hogy az imposztor szindróma gyakran éppen a sikeres embereket érinti. Azok, akik magas célokat tűznek ki, önkritikusak és folyamatosan fejlődni akarnak, hajlamosabbak megkérdőjelezni saját kompetenciájukat.
A jó hír viszont, hogy a jelenség rendkívül gyakori: kutatások szerint az emberek akár 70 százaléka élete során legalább egyszer átéli ezt az érzést.
