A szorongás kezelésére rengeteg „józan észnek tűnő” stratégia létezik. A probléma az, hogy ezek közül több rövid távon megnyugtat, hosszú távon viszont kifejezetten ront a helyzeten. Nem azért, mert rosszak, hanem mert rossz mintát erősítenek.
Az egyik leggyakoribb ilyen reakció az elkerülés. Amikor valami szorongást vált ki, teljesen logikusnak tűnik lemondani, elhalasztani vagy egyszerűen kihagyni. Rövid távon ez tényleg megkönnyebbülést ad. A gond az, hogy ezzel az agyad azt tanulja meg: a szorongásos helyzetek veszélyesek, és menekülni kell előlük. Idővel már egyre kisebb dolgok is túl nagynak tűnnek.
Hasonlóan alattomos szokás az, amikor folyamatosan válaszokat keresel. Rákeresel tünetekre, túlelemzed az üzeneteket, újra és újra megpróbálod „kitalálni”, mi történik. Ez produktívnak tűnik, de valójában csak fenntartja a készenléti állapotot. Nem megnyugtat, hanem még jobban ráfókuszálsz a lehetséges problémákra.
Ehhez kapcsolódik az is, amikor másoktól vársz megnyugtatást, de valójában semmi sem elég. Megkérdezed, hogy minden rendben van-e, kapsz választ, de nem hiszed el teljesen, ezért újra kérdezel. Ez egy végtelen kör, ami rövid ideig enyhít, de hosszú távon csak megerősíti a bizonytalanságot.
Gyakori az is, hogy egyetlen „megoldásban” hiszel. Abban, hogy ha ez az egy dolog megtörténik, akkor végre megnyugszol. Ha visszaír, ha megkapod azt az állást, ha minden tökéletesen alakul. Ez a gondolkodás csapda, mert a szorongás nem egyetlen eseményhez kötődik, hanem egy mintához. Amikor az egyik probléma eltűnik, jön a következő.
És talán a legfrusztrálóbb szokás az, hogy teljesen szorongásmentes állapotot vársz el magadtól. Azt gondolod, hogy ha elég jól csinálod, akkor egyszer majd elmúlik. Ez a hozzáállás viszont pont az ellenkező hatást váltja ki. A szorongás egy alapvető emberi reakció, és ha mindenáron el akarod tüntetni, csak még jobban ráerősítesz.
A kellemetlen igazság az, hogy sok „megküzdési stratégia” valójában menekülés. Nem oldja meg a problémát, csak eltolja. A különbség nem mindig látványos, de hosszú távon brutálisan számít.
A lényeg nem az, hogy mit csinálsz egy szorongásos pillanatban, hanem az, hogy mit tanítasz meg közben az agyadnak. Ha mindig megmented magad a kellemetlenségtől, akkor sosem tanulod meg, hogy valójában túl is élheted.
