Már több amerikai város utcáján megjelentek az autonóm robotok, amelyek egyre gyorsabban alakítják át az élelmiszer-kiszállítás világát. Ezek a kis, hűtőládára emlékeztető, kerekeken guruló gépek ételt szállítanak éttermekből a megrendelőkhöz, és a techcégek szerint hatékonyabbak, mint az emberi futárok. A valóság azonban jóval bonyolultabb: a robotok még messze nem működnek tökéletesen, ezért egy új, furcsa munkakör is kialakult körülöttük.
A robotok működéséhez emberekre van szükség, akiket gyakran „robot-terelőknek” neveznek. Ők felügyelik a gépeket, karbantartják őket, tisztítják az érzékelőket, cserélik az akkumulátorokat, szoftverfrissítéseket telepítenek, és akkor is közbelépnek, ha a robot elakad, felborul vagy egyszerűen nem tudja befejezni a kiszállítást. Előfordul, hogy az alkalmazottaknak személyesen kell átadniuk a rendelést, mert a robot nem tudja elérni a kapucsengőt vagy a vásárló nem megy ki az utcára.
Sok esetben éppen azok végzik ezt a munkát, akik korábban futárként dolgoztak. Egy Los Angeles-i példában egy volt ételkiszállító ma már minden reggel robotok tucatjait készíti elő a napi munkára: feltölti őket, ellenőrzi az állapotukat, majd kiküldi őket a város különböző pontjaira, ahol a robotok önállóan teljesítik a rendeléseket. A munkája tulajdonképpen a saját korábbi állásának gépesített változatát szolgálja ki.
A robotok még számos problémával küzdenek a valós környezetben. Elakadnak kátyúkban, nem boldogulnak az egyenetlen járdákkal, néha felborulnak, vagy az időjárás akadályozza őket. Az is előfordul, hogy járókelők szándékosan akadályozzák vagy megrongálják őket. Ezekben a helyzetekben a robot-terelők mennek a helyszínre, vagy távolról irányítják a gépeket, hogy folytatni tudják a munkát.
A fizetés általában óránként körülbelül 21–26 dollár, ami valamivel stabilabb jövedelmet jelenthet, mint a gig-gazdaságban dolgozó futárok bevétele. Ugyanakkor sok dolgozó szerint ez még mindig nem elég egy drága városban való megélhetéshez, ráadásul a munka jövője bizonytalan: ha a robotok egyre önállóbbá válnak, ezekben a felügyelői munkakörökben is kevesebb emberre lehet szükség.
A jelenség jól mutatja az automatizáció paradoxonát. Miközben a robotok éppen azokat a munkákat veszik át, amelyeket korábban alacsony fizetésű futárok végeztek, egy új, de hasonlóan bizonytalan munkakört hoznak létre körülöttük. A kérdés így nemcsak az, hogy a robotok mennyi munkát váltanak ki, hanem az is, milyen új szerepeket teremtenek – és hogy ezek mennyire lesznek tartósak.
