Egy friss, nagyszabású nemzetközi tanulmány arra vállalkozott, hogy feltérképezze: a világ különböző pontjain milyen mértékben vannak jelen a nárcisztikus személyiségjegyek az emberekben. A Michigan Állami Egyetem kutatói több mint 45 000 ember válaszát elemezték 53 országból, nem azzal a céllal, hogy klinikai diagnózist állítsanak fel, hanem hogy megértsék a mindennapi emberi viselkedésben megjelenő nárcizmust — azt az önimádó, figyelemközpontú életstílust, amelyet sokan ma a modern társadalmak jellemzőjének tartanak.
A kutatás a résztvevőket olyan kijelentések mentén vizsgálta, mint „Szeretném, ha ellenfeleim kudarcot vallanának”, vagy „Képes vagyok a figyelem középpontjába kerülni kiemelkedő teljesítményem által”. Ezekre adott válaszokból rögzítették a nárcisztikus gondolkodás mintázatait, és összevetették azokat országokra, kultúrákra, korcsoportokra és nemekre lebontva.
Az eredmények több szempontból is szembementek a közkeletű feltételezésekkel.
Először is kiderült, hogy egyáltalán nem az Egyesült Államok vezet a nárcisztikus beállítottság mutatóiban, ahogy azt sokan gondolják. Az USA a rangsor közepén, a 16. hely körül szerepelt, ami arra utal, hogy a „nyugati egocentrizmus” mítosza legalább ilyen mértékben sztereotípia, mint tény.
Ehelyett a top öt ország, ahol a válaszadók átlagosan a legerősebben mutatták a nárcisztikus jellemvonásokat, meglepő módon a következő volt: Németország, Irak, Kína, Nepál és Dél-Korea. Ezekben az országokban a vizsgált jellemzők – önmaguk idealizálása, figyelemigény, versengés – jóval gyakoribbnak bizonyultak, mint a többi helyen.
Nem kevésbé érdekes az is, mely országok szerepeltek a lista másik végén: Szerbia, Írország, az Egyesült Királyság, Hollandia és Dánia voltak azok, ahol a nárcisztikus vonások alacsonyabb szinten jelentkeztek.
A kutatók szerint az eredmények arra mutatnak rá, hogy a nárcizmus nem egyszerűen egy „nyugati” vagy „fejlett” társadalmak sajátja. Bár a nagyobb gazdasági teljesítményű országok gyakran magasabb pontszámokat értek el, a kultúrák közötti különbségek sokkal összetettebbek ennél: néhány gyűjtő-szemléletű társadalomban is erősebb nárcisztikus tendencia figyelhető meg, ami azt sugallja, hogy a társadalmi és kulturális normák szerepe legalább olyan fontos, mint a gazdasági fejlettség.
Az életkor és nemi különbségek sem meglepetés nélkül maradtak: a fiatalabb generációk rendszerint magasabb nárcisztikus pontszámokat értek el, és a férfiak hajlamosabbak voltak erősebb önközpontú mintákra, mint a nők – egy olyan univerzális tendencia, amely majdnem minden kultúrában megfigyelhető volt.
Végső soron a tanulmány nem azt sugallja, hogy mindenki nárcisztikus lenne, vagy hogy a nárcizmus automatikusan mentális zavart jelentene. Ehelyett arra világít rá, hogy az önmagunk értékelése és a külső visszajelzésre való igényünk változó mintázatokat mutat világszerte, és ezek sokkal finomabban szövik át kultúráinkat, mint ahogy korábban gondoltuk.
