Egy ideje makacsul tartja magát az a félelem, hogy a maratonfutás – különösen hosszú távon – lassan, alattomosan tönkreteszi a szívet. A narratíva ismerős: extrém terhelés, megemelkedett szívmarkerek, riogató tanulmánycímek. Egy friss, nagy visszhangot kiváltó kutatás azonban jóval árnyaltabb, és sok szempontból kijózanító képet rajzol.
A több mint egy évtizeden át zajló vizsgálat amatőr maratonfutók szívét követte nyomon rendszeres képalkotó és funkcionális mérésekkel. Nem egy-egy verseny utáni pillanatfelvételről van szó, hanem hosszú távú megfigyelésről: arról, hogy mi történik a szívvel akkor, ha valaki éveken át rendszeresen teljesít 42 kilométeres távokat. A válasz kevésbé drámai, mint ahogy azt sokan gondolnák. A kutatók nem találtak olyan tartós szerkezeti vagy működésbeli károsodást, amely egyértelműen a maratonfutás következménye lett volna.
Ez nem jelenti, hogy a szív „meg sem érzi” a terhelést!
Egy maraton után valóban kimutathatók átmeneti változások, például a jobb szívfél pumpafunkciójának ideiglenes csökkenése vagy bizonyos szívizom-markerek megemelkedése a vérben. Ezek azonban napokon belül rendeződnek, és nem halmozódnak fel az évek során. A jelenlegi adatok alapján a szív nem sérül, hanem alkalmazkodik – pontosan úgy, ahogyan más izmok is reagálnak a fokozott terhelésre.
Külön figyelmet kap az a korábbi ijedtség, amelyet a maratonok után mért megemelkedett troponinszintek váltottak ki. Ez a fehérje valóban kulcsszerepet játszik a szívinfarktus diagnosztikájában, de egészséges, edzett futóknál nem feltétlenül jelent valódi szívizom-károsodást. A modern képalkotó vizsgálatok nem támasztják alá azt az elképzelést, hogy ezek az értékek rejtett, hosszú távú sérülések jelei lennének.
A tanulság földhözragadt, és talán éppen ezért fontos. A maraton nem varázslat, és nem is orosz rulett. Egészséges embereknél, megfelelő felkészüléssel a hosszútávfutás nem tűnik szívromboló tevékenységnek. Ugyanakkor ez nem felmentés az önkritika alól: a szokatlan tüneteket nem szabad „edzésreakciónak” elkönyvelni, és a fizikai fittség nem jelent védettséget minden szív- és érrendszeri probléma ellen.
Ahogy azt a Vice elemzése is hangsúlyozza, a valódi veszély nem feltétlenül a maratonban rejlik, hanem abban, ha valaki figyelmen kívül hagyja a saját teste jelzéseit, vagy úgy hajszolja a teljesítményt, hogy közben nem hagy időt a regenerációra. A jelenlegi tudományos kép alapján a szív nem az ellenségünk a hosszútávfutásban – de nem is egy elpusztíthatatlan motor, amit következmények nélkül lehet túlterhelni.
