A Hold nem statikus égitest: a tudósok szerint lassan zsugorodik, mert a belseje még mindig hűl. Amikor egy bolygó vagy hold belseje fokozatosan lehűl, az anyag összehúzódik – és pontosan ez történik a Holddal is.
A kutatások szerint a Hold körülbelül 50 méterrel lett kisebb az elmúlt több száz millió évben. Ez emberi léptékkel szinte észrevehetetlen változás, de geológiai szempontból jelentős.
Mi történik ilyenkor a Hold felszínén?
A folyamatot gyakran egy egyszerű hasonlattal magyarázzák: ahogy egy aszalódó szőlőszem ráncossá válik, úgy „gyűrődik” a Hold felszíne is. A különbség az, hogy a Hold kérge merev, ezért nem ráncosodik, hanem repedések és törések keletkeznek benne.
Ezekből alakulnak ki a több tíz méter magas sziklafalak és törésvonalak, amelyeket a kutatók „lobate scarps”-nak neveznek. A Hold kérgének egy része ilyenkor összenyomódik, mintha lassan összegyűrődne.
Ez okozza a holdrengéseket is
A zsugorodás miatt a Hold felszínén holdrengések is keletkeznek. Az Apollo-küldetések szeizmométerei több ilyen rengést is mértek. Ezek akár 10 percig is eltarthatnak, és az erősségük elérheti az 5-ös magnitúdót.
A rengések és törésvonalak azért fontosak, mert hatással lehetnek a jövőbeli holdmissziókra. Egyes törések például olyan régiók közelében vannak, ahol a jövőben űrhajósok szállhatnak le.
Mit jelent ez a Föld számára?
A jó hír: gyakorlatilag semmit a közeljövőben. A zsugorodás annyira lassú, hogy a Földről nem észrevehető, és nem befolyásolja a gravitációs kapcsolatunkat sem.
Van viszont egy másik hosszú távú folyamat: a Hold évente körülbelül 3–4 centiméterrel távolodik a Földtől, ami nagyon lassan változtatja a Föld forgását és a napok hosszát.
A lényeg
A Hold nem „halott” égitest, hanem még mindig geológiailag aktív. A belseje lassan hűl, emiatt zsugorodik, a kérge repedezik, és időnként holdrengések is előfordulnak.
Ez azonban nem egy katasztrófa-folyamat – inkább egy rendkívül lassú kozmikus változás, amely millió- és milliárd éves időskálán zajlik. 🌙
