Azt, hogy a macskák szinte mindig a talpukra érkeznek, eddig is ismertük, de a pontos „hogyan” még mindig nem volt teljesen tiszta. Most egy friss kutatás közelebb vitt a válaszhoz, és a kulcs nem valami misztikus reflex, hanem egy meglepően konkrét testi sajátosság.
A klasszikus magyarázat szerint a macskák egyszerűen nagyon hajlékonyak, és képesek a testüket a levegőben úgy csavarni, hogy talpra érkezzenek. Ez igaz, de túl általános. Az új eredmények szerint nem az egész testük egyformán rugalmas, hanem nagyon is „okosan van megtervezve”.
A lényeg az, hogy a gerincük különböző részei máshogy viselkednek. A felső szakasz rendkívül rugalmas, míg az alsó sokkal merevebb és stabilabb. Ez a kombináció teszi lehetővé, hogy a testük ne egyben forduljon meg, hanem szakaszosan.
Amikor esni kezdenek, először a fejüket és az első testfelüket fordítják a megfelelő irányba. Ezt a mozdulatot a rendkívül hajlékony felső gerinc teszi lehetővé. Csak ezután követi a test hátsó része a mozgást, amit a merevebb alsó gerinc stabilizál.
Ez azért fontos, mert így a macska úgy tud elfordulni a levegőben, hogy közben nem sérti meg a fizika egyik alapelvét, az impulzusmomentum megmaradását. Nem „varázsol”, hanem a testének különböző részeit külön-külön mozgatva oldja meg a problémát.
A kutatók nagy sebességű felvételekkel és anatómiai vizsgálatokkal jutottak erre a következtetésre, és az derült ki, hogy ez a mozgás nem egyszeri trükk, hanem egy pontos sorrendben zajló folyamat. A macska nem egyben fordul meg, hanem először az eleje, majd a hátulja igazodik a talajhoz.
Ami elsőre egyszerű reflexnek tűnik, valójában egy finoman hangolt biomechanikai rendszer. És bár a jelenséget több mint száz éve vizsgálják, úgy tűnik, még mindig vannak benne olyan részletek, amelyek csak most kezdtek igazán összeállni.
A kellemetlenebb tanulság az, hogy amit hajlamosak vagyunk „természetes trükkként” kezelni, az sokszor jóval összetettebb. A macskák nem megszegik a szabályokat, hanem pontosan kihasználják őket.
